„Csúcstechnológia a lemezmegmunkálásban"

Főoldal Bemutatkozás

Bemutatkozás

Bemutatkozas_fej

Kedves Ügyfeleink, Partnereink!

A Ferzol Kft. 1990 óta végzi tevékenységét a fémfeldolgozás, ezen belül a lemezmegmunkálás területén.

Alapértékeink a cég megalapítása óta szinte változatlanok: az elsődleges a Vevő igényeinek maximális kielégítése, legyen az bármilyen összetett vagy magas minőséget igénylő feladat. Szintén fontos a piac által egyre inkább elvárt rugalmasság, melyet a gyártási folyamatok hatékonyságának megtartása illetve folyamatos fejlesztése mellett kell megvalósítanunk. Ehhez alapvető, hogy az elérhető legmagasabb színvonalú, legkorszerűbb technológiát és gyártóeszközöket használjuk.

Büszkék vagyunk rá, hogy a cég fejlődése alapítása óta töretlen. Ennek feltételei közül talán az egyik legfontosabb, a sikereken velünk együtt dolgozó kollégáink munkája mellett partnereink támogatása és lojalitása, sikerünk közös erőfeszítésünk eredménye.

A cégünk tulajdonosaiként családunk elkötelezett a további növekedés és fejlődés iránt, melyet csakis akkor látunk lehetségesnek, ha Ügyfeleink elégedettek a munkánkkal.

Az alapvető értékeink:

Minőség

Maximálisan meg kívánunk felelni a Vevő minőségi elvárásainak (legyen az termék vagy szolgáltatás).

Vevőközpontúság

Tevékenységeinkben a Vevő igényeinek kielégítése tölti be a központi szerepet.

Csúcstechnológia

Célunk az, hogy az iparágunkban elérhető legkorszerűbb, leghatékonyabb technológiákat, folyamatokat és ismereteket alkalmazzuk.

Stabilitás

Vevőink, Partnereink számára tervezhető együttműködést, kollégáink számára kiszámítható jövőt biztosítsunk.

100%-ban magyar tulajdonú lemezmegmunkáló cégként célunk az, hogy Magyarország és a nemzetközi piacokon helyzetünket megerősítjük, valamint Magyarországon ügyfeleink meghatározó, lemezalkatrész megoldásokat kínáló partnere legyünk. A Ferzol Kft. kiemelt hangsúlyt fordít arra, hogy gyártási képességei mind gyártókapacitásban, mind a technológia fejlettségében lépést tartson a világszínvonallal.   

Bíró Zoltán, Tulajdonos, Ügyvezető

Ajánlatkérés
Ajánlatkérés

Árajánlatkérés

Árajánlatkéréshez kérem kattintson a jobb oldalon található ikonra. 

Széchenyi2020