„Csúcstechnológia a lemezmegmunkálásban"

Főoldal Cégtörténet

Cégtörténet

1975-1980: Bíró Ferenc tette meg a kezdő lépéseket a cég létrehozására, mint másodállású kisiparos. A tevékenység ekkor egy 30 m2-es garázsban indult autószereléssel, karosszéria javítással. 1977-ben már az élelmiszeripar különböző területeire, lemez és forgácsolt alkatrészeket gyártott. Az 1980-as évek elején forgácsolt (belső kulcsnyílású) kötőelem gyártás kezdődött, már 60 m2-en, egyelőre alkalmazottak nélkül.

1980-1990: Az évtized közepén intenzív fejlődésnek indult az alkatrész gyártás. Egyre szabadabb volt a kisipari magánszféra, amiben a bátrabbak eredményeket is tudtak felmutatni. Bíró Ferenc tevékenységében egyre nagyobb szerepet kapott az alkatrész beszállítói tevékenység. Forgácsolt alkatrészek nagyobb darabszánban, préselt, szegecselt, és hegesztett alkatrészek jelentek meg ebben az időszakban. 1985-től a munkát az alapító fia, Bíró Zoltán is segítette. 1988-89-ben az akkori Áfész-ekbe és Tsz-ekbe is megindult a beszállítás, továbbra is alkalmazottak nélkül.

A Bíró Család

1990-1995: FERZOL-t 1990-ben alapította Bíró Ferenc és Zoltán aki már mint szerszámkészítő kapcsolódott be a cég működésébe. Kezdetét vette a főállású kisipari tevékenység a szerszámkészítés és a hidegen történő lemezalakítás, préselés területén. A cég neve a két utónévből alakult (FERenc és ZOLtán) és, mint családi vállalkozás működött tovább. Ettől az időponttól lehet számolni alkalmazotti létszámmal, s ennek következtében a termelési volumen növekedésével. Az 1990-es évek elején Magyarországon végbement gazdasági és politikai változások következtében az alkatrész gyártói, beszállítói tevékenységet folytató cégek igen nehéz helyzetbe kerültek. A piacon való fennmaradás érdekében a vállalkozás elindította saját fejlesztésű késztermékeinek gyártását. Ezek a termékek elsősorban a kisiparban és hétköznapi háztartásban leltek piacra (pl.: üvegezőszeg, különféle képakasztók, ajtókitámasztók, folyadék átemelésére szolgáló szelepek, stb.). 1993-ban Tápiószőlős külterületén, a majdani ipartelepen egy közel 400 m2-es új üzemcsarnokot épült. Az 1994-es évtől kezdtek kialakulni, fejlődni a különböző privatizált, vagy újonnan alakult kis és nagy termelőcégek, amelyek igényelték a kisebb vállalkozások beszállítói tevékenységét. Ekkor kezdte a FERZOL a különféle lemezalkatrészek beszállítását az ELECTROLUX Jászberényi gyáregységébe, ez jelentette az első komoly lépést a gazdasági fejlődés irányában. Innentől kezdve egyenes volt az út a szerszámkészítés és lemezsajtolás irányába. Az alkalmazottak száma 1995-re 10 fő lett.

1995-2000: A kis sorozatú alkatrészek gyártása CNC lemezmegmunkáló gépek beszerzését tette szükségesé. A cég nagy léptékű fejlesztéseit egyfelől a hatalmas mértékben fejlődő felvevő piacnak, másfelől a visszaforgatott aktív tőkének köszönheti. A szerszámgyártás területén, hagyományos forgácsoló gépek; esztergák, marók, köszörűk mellett huzalos szikraforgácsolóval bővült a géppark. A lemezsajtolás területén 1,5 t nyomóerőtől 250 t-ig álltak üzembe gépi erőforrások. A CNC lemezmegmunkálás területén igaz csak használt, de jó minőségű lyukasztó, hajlító, lézervágó berendezéssel bővült az eszközpark. Az alkalmazotti létszám közel 35 főre nőtt.

2000-2005: A gyártóterület újonnan épült üzemcsarnokkal bővült, ahol késztermék és alapanyag raktár is kialakításra került. Cégünk megszerezte az ISO 9001:2000 minősítést, mely szükségessé tette a MEO terület kialakítását, mérő és ellenőrző eszközök beszerzését. A használt számítógép vezérlésű gépeket újabb típusokra cserélte a cég. Az alkalmazotti létszám elérte a 80 főt.

2005-2010: A 2006-os év mérföldkő volt a cég történetében, amikor komplex vállalatirányítási rendszert vezetett be. Beindult a kiegészítő, főtevékenységeket kiszolgáló területek kialakítása. Porfestő üzem, lakatos üzem, raktár épült ebben az időszakban. Felépült egy új 2000 m2-es üzemcsarnok és egy irodaépület. A tulajdonosok minden nyereséget visszaforgatva szereztek be újabb termelő berendezéseket. A vállalat irányítási rendszer minden évben tovább fejlődött. A cég pályázatai pozitív elbírálást kaptak, amiket eredményesen sikerül megvalósítani. A 2009-es évet a válság ellenére 20 %-os forgalom csökkenéssel és eredmény növekedéssel sikerült zárni. Az üzemcsarnokok területe elérte a 3700 m2-t a foglalkoztatottak létszámában pedig a 120 főt.

2010-2013: A válság után az ingatlanfejlesztések nagymértékű növekedése volt jellemző. 2010-ben 6600 m2-es, 2011-ben 2200 m2 üzemcsarnok épült, majd 2013-ban 5200 m2-es új raktár épület valósult meg 350 m2-es irodával és szociális résszel. A Ferzol egyre nagyobb sikereket ért el az alkatrészgyártásban és megindult a szerelt elemek gyártása is. A cég megszerezte az ISO 14001-es tanúsítványt is. Továbbra is sikeresek voltak a fejlesztést célzó pályázatok. 2013-ban közel 5000 tonna acéllemezt használt fel az üzem. A gépjárműpark is folyamatosan fejlődött. Foglalkoztatott létszám elérte a 300 főt.

2014-2015:  A Ferzol szlogenje "Csúcstechnológia a lemezmegmunkálásban", ami jól érzékelteti az új technológia jelenlétét és s további fejlesztés irányát. Különböző területeken beindításra került 6 db robotizált automata megmunkáló gép.  Mindezek mellett az alkalmazotti létszám tovább növekedett, és meghaladta a 400 főt. A FERZOL alapításának 25 éves évfordulóját egy új, 5500 m2-es szerelő üzemcsarnok átadásával ünnepelte meg, ahol egy 100 fős üzemi étkezde és egy 60 fős oktatóterem is helyet kapott. Egyik fő célunk, hogy a járműipar beszállítói legyünk, ezért megkezdtük a felkészülést az iparág elvárásait összefoglaló TS 16949 szabványnak való megfelelést tanúsító auditra.

Ajánlatkérés
Ajánlatkérés

Árajánlatkérés

Árajánlatkéréshez kérem kattintson a jobb oldalon található ikonra. 

Széchenyi2020